Az elmúlt heteket túlélve, döcögve, nehezen érkeztünk az Atalanta elleni meccsre. Mit láthattunk ma? Egyre jobb iramban hajtó játékosokat, némi szerencsét, és végre egy idegenbeli győzelmet, egy nagyon fontos három pontot. És végre egy, majd még egy akciógólt, ilyen sem volt sok mostanában. Jó végre megint a góljainkról, győztes meccsről írni.

A csapat megtette, amit kellett, elviselte a terhet, a kezdeti hazai nyomást. Talán még az orvosi stáb lecserélése is jót tett a játékosoknak.

Nyernünk kellett, nem nyertünk. Ezzel tarthattuk volna helyünket és reményeinket, nem sikerült. 3 forduló alatt lényegében a dobogó után már az EL is veszélybe került, és ez nagyon nagy baj. Meglepő? Reális? Még ez is sok?

A téli pofont felejtsük el, ez a meccs nem a bosszúról szól. Az Udinese ellen történteket szintén ne firtassuk, megtörtént. Küzdenünk kell az életünkért, a csapatért, a szezonban eddig történtekért, a BL-ért, de egyúttal az EL-ért is. Nálam nem az a kérdés, a rendelkezésre álló keret és a forma elég-e a győzelemhez, mert arra kapásból vágok nemet, hanem az, fel tudjuk-e „szívni magunkat”, és be tudunk-e gyötörni (izomból/szerencsével/akárhogy) legalább eggyel több gólt, mint a Siena.

Mert ezen a meccsen minden egyes játékosnak óriási szerepe van, mindkét csapatban. A két edző feladata nehéz, összetett, amilyen egy dobogós csatának lennie kell: mindkét oldalt úgy kell összerakni, hogy az egyben kioltsa az ellen játékát, kellően stabil legyen, és az se árt, ha itt-ott támadni (meccset nyerni) is lehet vele. Legfontosabb a hadrend lesz, ezt kell feltöltenie a játékosoknak kellő alázattal és akarással. Mert adott két gyenge forma, két „ötlettelen” csapat, amelyek az erős ősz után gyenge tavaszt produkálnak, és amelyek a dobogóért rangadóznak. Látványos meccs aligha lesz.

Holnap ahogy magamat ismerem, mire felébredek nagyjából véget is fog érni a meccs (egyetemista élet, aranyélet) bízok benne, hogy jól fog indulni a napom, ehhez nem is kell más, mintsem, hogy rúgjunk egy utolsót a hónapok óta vergődő Novarán.

Idegenben, műfüvön egy utolsó-utáni szalmaszálba kapaszkodó Novara ellen.

Milyen az, amikor a várható eredmény végül mégis meglepetésszerűen alakul ki? Ha a csapat egyrészt megérdemelné a 3 pontot, másrészt viszont nem? És az, hogy csatárposzton gyenge 90 percet nyomunk le, mégis jó hajrával szerzünk vezetést? És, hogy úgy vagyunk balszerencsések, hogy közben a szerencse továbbra is velünk van? A Lecce ellen mindezt láthattuk. Majdnem megvolt nekünk az amazon, aki az egyik legnehezebben adja be a derekát.

Legnagyobb félelmeim egyike tavasszal kiesés ellen hajtó csapattal meccselni. Nem jó. Nehéz. Pofára lehet esni. Ez hatványozottan igaz a Lecce esetében, Cosmiék az életükért küzdenek. De nyernünk kell. A körülmények úgy hozták, hogy plusz egy hét pihenőt kapott a csapat. Ez a kulcsjátékosoknak, mint egy falat kenyér, úgy kellett. Jelen helyzetünkben talán ez a legjelentősebb pozitívum.

Kikaptunk ugyan, de dobogón vagyunk. Az összképet nézve megérdemelt a Juventus győzelme, még akkor is, ha közel voltunk az egy ponthoz. Lejjebb az érem két oldala, néhány nézőpontból pro és kontra. Nem okoskodok sokat, csak levonom a ... mit is?

Nehéz lesz, az tuti. Egy részből bánom, hogy máris itt a Juve elleni meccs: Mauri gólját kevesebb ideig lehet aktualitásként kezelni. A rangadósra sikerült napok következő állomásához érkeztünk, nyelünk egyet, felkötjük a felkötni valót, aztán megyünk a Juventushoz. A forduló rangadóján (ha vesszük a kiesőjelölteket, ha nem) ránk vár a feladat, hogy megtegyük, amit a szezonban még senki. Verhető ez a Juve?

Bekezdtünk, visszavettünk, döcögtünk, erősítettünk, majd elvertük a Napolit. Hogy közben mi történt? Azt látni kellett! Ilyen meccset se játszik minden héten egy csapat. Főleg nem ilyen gólokkal. A játéknap során ideig-óráig leléptünk a dobogóról, hogy aztán újra úgy lépjünk fel a harmadik helyre, mint akinek büszkeségtől dagad a melle. Erre a mai győzelemre mindannyian azok lehetünk. Lazio-Napoli 3-1

Mivel vasárnap Húsvét, ezért a katolikus Olaszországban az összes bajnoki fordulót holnap rendezik. A mi meccsünk 21.00-tól lesz a római olimpiai stadionban. Lazio-Napoli, csúcsrangadó, a dobogóra két legesélyesebb csapat randevúzik egymással. Mire számíthatunk? Gyakorlatilag bármire!

És teljes joggal, bárcsak mondhatnám, hogy hátha ez a vereség végre amolyan ébresztő lesz a csapatnak. Hogy csak segít saját magukat feltüzelni, hogy nagyobb elánnal essünk a Napolinak. De nem. Ez a történet már nem 1-2 becsúszó vereségről szól. Ebben a naptári évben nagyon sok a vereség, jóformán a győzelmek csúsznak közéjük. 2012-ben eddig 7 győzelem és 7 vereség a bajnoki mérlegünk. Most nem megyünk bele, hogy ez a forma mire lehet elég. Szörnyű, hogy nem kapaszkodtunk a dobogóra.

Parma-Lazio 3-1 (2-1) gól: Mariga, Floccari (2) ill Scaloni

A kiesőjelölt otthonában sikerült minden elvárást alulmúlni. Nagyon gyengén támadtunk de legalább rosszul védekeztünk. Meccselemzés!

Bő egy hónappal ezelőtt ecseteltem a blogon az esélyeket a harmadik hely megszerzéséhez. Eltelt egy hónap tessék, ott vagyunk a dobogón! Lesz BL? Talán. Legyen BL? Legyen. Kell BL? Mi az, hogy!

Van rá esély, de kemény lesz. Lássuk miért!

Sasok csapnak le az elefántokra, vagy a négylábúak tapossák el a vendégeket? Egyáltalán nem egyértelmű a válasz. Pofozós napunk lesz. De adjuk vagy kapjuk? Ha nyerünk, egy jó Catania ellen nyerünk, az szép lenne, meg fontos, meg minden. Ha bukunk, akkor megint kapunk egy nagy pofont. Egy fájós, nyolc napon túl gyógyulót. Hogy döntetlen lenne? Itt még az is valószínű. Az olasz-argentín "vegyesválogatott" szigeti csapata 10 pontra van mögöttünk, viszont ugyanannyiszor kapott ki mind a két csapat. Ez jó meccs lehet. Kemény, de jó.

Nem most kell pontot hullajtanunk! A fontos győzelem után lendületből kell vennünk a Bologna-féle akadályt, az egy héttel korábbi mentális töltet ki kell, hogy tartson, sőt, még nagyobb dózist adhat a ma este. De vigyázat, erős Bologna következik! Nem spagettizünk.

14 év elteltével vertük meg ismét oda-vissza a Romát. Egy most egy igazi rangadón sikerült, annak majd’ minden kellékével. A tavaszi derby is a miénk, az érte járó három pont most olyan, mintha hatot kapnánk, az a plusz három a táblázaton nem, a játékosokban viszont kellő nyomot hagyhat a következő napokra, meccsekre. A következőkben összefoglaljuk a látottakat.

Derby. Mit lehet mondani, amit a hosszú évek alatt nem mondtak el erről a meccsről? Azt gondolom, nálam okosabb emberek megfogalmazták ennek a meccsnek a lényegét, nekem nincs más tisztem, mint a meccs beharangozóját megírni úgy ahogy szoktuk.

A palermoi mészárlással nem fogunk foglalkozni. Megesik az ilyen. Fájó vereség, de nekem azt tanították emelt fővel, előre. Jelenleg holtversenyben az Udinese-vel a harmadik helyen állunk, így nem lehet a szőnyeg alá söpörni a témát: Van esély a Bajnokok Ligájára. Vagy nincs? Folytatás után kiderül!

Úgy van kedves bloggerek és bloggerinák, ideje megbarátkoznotok a gondolattal, hogy az elmúlt néhány év lagymatag mocsarából újra kitörtek a sasok, és ismét magasan repülnek. Bizony a Lazio néhány évvel a katasztrofális csődközeli állapot után megint nagy csapattá vált.

Nem kellett ide se arab, se amerikai tőke, csak egy olasz üzletember akit bár sokáig szidtunk, végül kiderült neki lett igaza. A Lazio újra régi fényében tündököl.

Lássuk, a csapat hogyan élte meg ezt a nagyon fontos 3 pontot, a derbi előtti utolsó meccs nyilatkozatai.

80 percig szenvedtünk, végül azonban sikerült megtalálnunk a nyerő felállást, és ismét idegenben fordítva tett tanúbizonyságot a csapat lelki erejéről. Hajam kitépve, gyomorideg 9 napra a Magyar-Finnig letudva. Reja Culpa, Reja Gloria.

Egyelőre az UEFA és a Lega Calcio sikeresen veszi fel a harcot az összefoglalók ellen, így videót nem találtam, de a remek képek a zimbio.com jóvoltából csak meglettek, íme.

Sokaknak tetszett, amit a publikum ma láthatott a 0-0-ra végződő Lazio - Palermo meccsen. Számomra mégis lesújtó volt a látvány. Átfordultunk a ló túloldalára, a tavalyi remek csapatjátékunk az egyénieskedés garmadája lett, ha Marchetti nem fogja ki a szemüket, könnyen újabb nyakonöntés lehetett volna.

A nemzetisport.hu írása:

Lazio: Reja felajánlotta lemondását, de az elnök nem fogadta el azt

A Lazio olasz élvonalbeli labdarúgócsapatának vezetőedzője, Edy Reja felajánlotta lemondását, ám Claudio Lotito klubelnök nem fogadta el azt.

Ilyen is csak velünk eshet meg, megint megvolt az esélyünk, hogy befejezzük a meccset már az első félidőben, de végül a kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat.

A Milan álmoskásan játszott a legutóbbi derbin, pont most lett volna itt az ideje, hogy alaposan beolvassunk Berlusconiéknak, nem jött össze, ismét volt egy gyenge láncszem a gépezetben. Gratulálunk a csapat 10 emberének a kiváló teljesítményéhez, de az a kicsi a sok munkát mind megette...

Képek a cikk végén!

AS Roma – mindent egy lapra.

Városi riválisunknál igencsak különös utat választottak. Az új tulaj beígérte a csillagokat, ennek ellenére gyakorlatilag csak a távozók lettek pótolva. Papíron jól, de gyakorlatban már kérdéses. Spanyol edző, spanyol bal oldali hátvéd, spanyol csatár. Eddig szinte kivétel nélkül minden spanyol megbukott Itáliában (ha valaki akkor mi emlékezünk De La Pena, vagy Mendieta nevére), míg a Roma egy spanyol apparátusra tette fel sorsát: Luis Enrique a Barca B csapatától érkezett.

Nyaralni voltam a héten, ezért szomorúan tapasztaltam, hogy nem esett szó bővebben a másik meccsről és néhány a mérkőzésen történt eseményről. Szerencsére a győzelmünket volt alkalmam látni 4-0-ig.
Képek a cikk végén.

Milyen összefüggésben van a Villarreal elleni siralmas támadójátékunk, illetve Klose és Cissé egyidejű szerepeltetése? Ez a szezon lesz az út vége Rocchinak? Maurito újra egész szezonban elégedetlen lesz a szélsőjátékkal? Kozák egy újabb befulladt tehetség lesz? Túljelentkezés csatárposzton.