A Lazio több alkalommal is játszott magyar csapat ellen, és ugyanúgy akadnak legendás összecsapások, mint többé-kevésbé elfeledettek. Ma az utóbbi kategóriából elevenítünk fel egy párharcot. (Meglepő módon - bár nem a hősi időkben volt - sok olasz forrás nem maradt a mérkőzésről.)

1969-ben még létezett a Közép-európai kupa, más néven Mitropa kupa, és olyan rangja ugyan már nem volt, mint a két világháború között, de akadtak emlékezetes párosításai. Ezek közé tartozott a Honvéd és a Lazio összesorsolása a nyolcaddöntőben. Ez a Honvéd már nem az '50-es évekbeli, világelső csapat volt, de még bőven akkora erőt képviselt, ami egy olasz csapatot óvatosságra inthet. A Lazio éppen ezekben az években kezdett összeállni azzá a klubbá, amely pár éven belül majd megnyeri a Serie A-t, már a keret tagja volt Pino Wilson és Chinaglia is, de akadtak lyukas posztok. Ezt egyébként az is mutatja, hogy a Honvéd - Rómában aratott győzelmével - kiverte őket a kupából.

Az elmúlt heteket túlélve, döcögve, nehezen érkeztünk az Atalanta elleni meccsre. Mit láthattunk ma? Egyre jobb iramban hajtó játékosokat, némi szerencsét, és végre egy idegenbeli győzelmet, egy nagyon fontos három pontot. És végre egy, majd még egy akciógólt, ilyen sem volt sok mostanában. Jó végre megint a góljainkról, győztes meccsről írni.

A csapat megtette, amit kellett, elviselte a terhet, a kezdeti hazai nyomást. Talán még az orvosi stáb lecserélése is jót tett a játékosoknak.

Az elmúlt meccsek, hetek, hónapok eseményei láttán betelt a pohár, mostanra megköszöntük a csapatnál eddig működő orvosi stáb munkáját, akik be is vallották, hogy a csapatot sújtó páratlan sérüléshullám az ő hibájuk. Őket tehát szélnek eresztettük, de a csapat természetesen nem maradhat gondozatlanul, így már gondoskodtunk is az utánpótlásról. Tettük mindezt alternatív, egyedi módon.

Megkerestünk egy-egy főállású celebet, cheerleadert, színésznőt és szépségéből élő hölgyet, ugyan legyenek már pár hétig a mi szolgálatunkban - bővített feladatkörrel. A helyzet komolyságára, a kihívásra való tekintettel természetesen mindegyikük igent mondott. Fiktív történet, valós idomokkal.

A sanyarú napokban mivel is lehetne jobban vigasztalódni, mint gátlástalan populizmussal. A legszexibb Lazio-drukkerek, második felvonás. Az első rész sem volt semmi, ugye?

Nyernünk kellett, nem nyertünk. Ezzel tarthattuk volna helyünket és reményeinket, nem sikerült. 3 forduló alatt lényegében a dobogó után már az EL is veszélybe került, és ez nagyon nagy baj. Meglepő? Reális? Még ez is sok?

A téli pofont felejtsük el, ez a meccs nem a bosszúról szól. Az Udinese ellen történteket szintén ne firtassuk, megtörtént. Küzdenünk kell az életünkért, a csapatért, a szezonban eddig történtekért, a BL-ért, de egyúttal az EL-ért is. Nálam nem az a kérdés, a rendelkezésre álló keret és a forma elég-e a győzelemhez, mert arra kapásból vágok nemet, hanem az, fel tudjuk-e „szívni magunkat”, és be tudunk-e gyötörni (izomból/szerencsével/akárhogy) legalább eggyel több gólt, mint a Siena.

Ezúttal nem megyünk annyira vissza az időben, mint a legutóbbi múltidézéskor, ráadásul nem is az első Lazio-Siena meccset elevenítjük fel, egyszerűen csak megnézzük, hogy egy, a mostaninál gyengébb csapat hogyan győzte le ellentmondást nem tűrően a toszkánokat. 2008. november 9-én ha nem is egy csúcscsapat, de mindenképpen erős formában lévő Lazio várta a Sienát. A bajnokság negyedik helyén álltunk - hogy ez később mennyit ért, az itt lényegtelen -, a leggólerősebbek mutatókkal a ligában és 14 ponttal a Roma előtt. A kezdőbe nem került be Rocchi - aki végül eldöntötte a meccset -, viszont így is remekül indult a mérkőzés, és a Lazio végig fölényben játszott.

Mert ezen a meccsen minden egyes játékosnak óriási szerepe van, mindkét csapatban. A két edző feladata nehéz, összetett, amilyen egy dobogós csatának lennie kell: mindkét oldalt úgy kell összerakni, hogy az egyben kioltsa az ellen játékát, kellően stabil legyen, és az se árt, ha itt-ott támadni (meccset nyerni) is lehet vele. Legfontosabb a hadrend lesz, ezt kell feltöltenie a játékosoknak kellő alázattal és akarással. Mert adott két gyenge forma, két „ötlettelen” csapat, amelyek az erős ősz után gyenge tavaszt produkálnak, és amelyek a dobogóért rangadóznak. Látványos meccs aligha lesz.

Napok, sőt hetek óta a harmadik hely megszerzése mellett a legfontosabb téma a Lazio szurkolók között, hogy mi legyen a Próféta sorsa. Hernanes, kit nem is oly rég még istenítettünk, egyre katasztrofálisabb formába kerül, idén azon lepődünk meg ha jól játszik. 

Mi legyen vele? Én se tudom, jön egy kis eszmefuttatás és a cikk végére talán én is eldöntöm, hogy mi lenne a legjobb. Ha pedig nem, akkor Ti fogtok segíteni a hozzászólások között!

Az hagyján, hogy tavasszal tojok minden kiesőjelölttől, de ez ellen a Novara ellen meg sem fordult a fejemben, hogy ne nyerjünk. Az okát különösebben magam sem tudom.  Ezt a Novarát a helyére kellett volna rakni – Serie B – aztán nyugodtabban ülünk tovább a dobogón. Mert ott a helyünk. Vagy mégsem? Nézzük, milyen ebéd feküdte meg a gyomrunkat.