A hétvégén történt tragédia miatt egy mérkőzést sem rendeztek meg, így pláne időszerű megtartani a következő voksolásunkat, amivel egy kicsit megint közelebb kerülünk ahhoz, hogy megtudjuk, ki volt a Lazio valaha volt legjobb játékosa. Az előző versenyben mindössze két szavazattal, de Di Canio megelőzte Klosét, most pedig egy kicsivel talán kevésbé izgalmasabb, de szép párosítás érkezik, mégpedig kapusfronton. Véleményt nyilvánítani ezúttal is kötelező.

Kis meglepetésemre szolgált, hogy az eddigi két eredmény szinte másolta az olaszországi versenyfutásokat. Az, hogy a favoritok jutottak tovább, nem is meglepő, de szinte százalékra pontosan ugyanolyan arányokkal is. Az első fordulóban Piola nagy győzelmet aratott a pont a napokban korábbi csapatát meglátogató Boksic felett, legutóbb pedig Rocchi múlta felül Wilsont, ha nem is éppen hogy, de mindenesetre jóval kiegyenlítettebb módon. A harmadik alapszakaszbeli csata pedig talán az eddigi legpikánsabb meccset ígéri. Befolyásolás vagy sem, meg kell említenem: az olasz lazialéknál földindulásszerű győzelmet - egyúttal a harmadik legjobb eredményt - ért el Klose, azóta az elődöntőben tart. Ez jelez számunkra valamit? Számomra persze, de én régről elfogult vagyok - pro és kontra. A hajtás után kis bemutatás és szavazás, melyre mint eddig, most is 3 napotok van.

Az előző - egyben első - fordulóban meglehetősen könnyen győzött a legenda a saját tapasztalásunk felett, érthetőbben mondva Piola hatalmas árnyéka elnyomta az amúgy remek Boksicot, komoly arányban. Ezzel a valaha volt egyik legjobb olasz csatár bejutott a nyolcaddöntőbe, és következik a második megmérettetés, ami hasonlóan egyoldalúnak mutatkozik, de nyugodtan cáfoljatok rám.

Hozzám hasonlóan a magyar lazialék elsöprő része valószínűleg nem látta Chinagliát élőben játszani vagy legalább tv-n keresztül, maximum jobb-rosszabb minőségű felvételeken. Az viszont biztos mindenkinek szemet szúrt, hogy ez az óriás egészen más módon játszott, mint korának támadói, mindig sajátja volt a szabályok feszegetése, a csibészség - utáljam bármennyire is ezt a szót - és a vagányság. Pályán és életben egyaránt. E tekintetben biztosan nem jött rosszul a Wales-ben töltött fiatalság. Az a bizonyos első bajnokcsapat pedig, nem túlzás, de egyike a valaha olasz bajnokságot nyert alakulatok legmenőbbjeinek. Még Re Cecconi tragikus halála is egy fekete tréfának tűnhet, fél szemmel nézve, árnyékos helyen. Elkalandoztam.

Először szikáran a tények: ma reggel, nem sokkal 9 óra után fia, Anthony, holtan találta apját annak floridai házában. Pár nappal ezelőtt volt egy szerencsés lefolyású szívrohama - ha lehet ez bármilyen módon is szerencse -, de az orvosai nem találták veszélyesnek az állapotát, ezért hazaengedték. A Lazióval Serie B-t és Serie A-t nyert, aztán a frissiben alapított észak-amerikai fociligában még levezetésképpen lőtt 193 gólt, Pelé és Beckenbauer társaságában. Később pár évig, egy elég viharos időszakban, a Lazio elnöki posztját is betöltötte. 65 éves volt.

A kérdés eldőlt: Reja utoljára vasárnap, a Fiorentina elleni meccsen ül utoljára a Lazio padján, aztán hétfőn bejelentik az új menedzsert. A legesélyesebb a posztra De Canio, aki amióta benntartotta, majd eljött a Leccétől, nem vezetett csapatot, de felmerülhet Bollini neve, aki a Lazio Primavera csapatának edzője, illetve Inzaghi, ő jelenleg a klubnál folyó ifjusági munkát koordinálja. Lebegtetnek még 1-2 ki nem mondott, kvázi nagyobb halat is, de erre esélyt nem sokat látok, neveket meg senki nem mond. Most egy dolgot tudok: szomorú vagyok, nagyon-nagyon szomorú vagyok.

Vannak olyan játékosok, akik egészen biztosan nem a legjobbak, nem azért tiszteljük és szeretjük őket, mert meccseket képesek eldönteni, és ezerszer megnézett momentumokból is kevés akad. Mégis, van az a fajta focista, aki éppen úgy lesz egy csapat nagyon fontos láncszeme, hogy ha nincs a pályán, a fentiek ellenére valahogy egészen másmilyen az összkép. Mert egy elementáris mentális erő, egy végig kitartó gőzmozdony hiányzik, ami nélkül a játék esetleges és törékeny lesz. Számomra pontosan ilyen játékos Christian Brocchi, aki ma ünnepli 36. születésnapját, és ennek ellenére is, ha egészséges, akkor egyszerűen kihagyhatatlan a kezdőcsapatból. Ezt pedig nem csak a mindig egyenletesen magas szintű teljesítménnyel hálálja meg, hanem - csak a mostani szezont nézve -, olyan pillanatokkal is, mint a városi derbin összehozott kiállítás plusz büntető kombója, vagy az EL reményeinket életben tartó Lazio-Zürich meccsen szerzett egyetlen és győztes gólja. Brocchi az a fazon, aki mindig feltűrve hordja a gallérját, 15 szál haját is felzselézi, és interjút is csak menő módon tud adni: igazi talján motherfucker.

És ahogy tavaly, úgy idén is arcpirító vereséggel ünnepelte ezt a csapat. Aztán majdnem Bajnokok Ligája lett belőle. Pár idézet a linkelt posztból:

"Egy Lecce ellen, akik eddig idegenben 4 gólt rúgtak, és pontot is alig szereztek, most az egész őszi idegenbeli lőtt gólmennyiségük csekély 50%-át produkálták Rómában."

"...a forduló messze legnagyobb lebőgése volt a Lazio veresége."

Tanulság? Lehet még kicsit folytatni a siránkozást, csak értelme nincs sok, és legalább az egy évvel ezelőtti írásokat olvassuk el, nincs meglepetés a nap alatt. Lelki szemeimmel látom, ahogy a mostani átkozódók többsége két győztes meccs után a bajnoki címet fogja óhajtani. Nincs ezzel gond, a szurkoló nem egy okos állatfajta, többségük képtelen reálisan gondolkodni, de azért a hülyeségnek is szabjunk már gátakat. Itt olvashattok egy viszonylag hosszas összefoglalót a klub első 111 évéről. Boldog születésnapot!

Marciab szavai:

1900.01.09, Róma. Odoacre Aloisi, Arturo Balestrieri, Alceste Grifoni, Giulio Lefevre, Galileo Massa, Alberto Mesones, Enrico Venier, valamint egy testvérpár, Giacomo és Luigi Bigiarelli megalapítják a Sociéta Sportiva Lazio-t (korábban Sociéta Podistica).

Ennek ma 112 éve. Egy klub ami 112 éve áll, egy klub ami kibírta azt, hogy Benito Mussolini összeakarta vonni az összes többi római csapattal, kibírt számtalan tragédiát, kibírta állítólagos bundabotrányokat, pénzügyi csődöt, és azóta is áll és továbbra is Róma első számú csapata. Olasz kézen.

Sok mindent nyertünk, sok mindent buktunk. Nem volt mindig fényes a Lazio csillaga az égen, de ha nyertünk az mindenért kárpótolt. Két bajnoki cím mellett öt olasz kupa siker, három olasz szuperkupa, KEK győzelem, európai szuperkupa győzelem. 2000-ben triplázott a csapat, büszkék lehetünk rá, hogy nálunk játszott Olaszország valaha volt legjobb góllövője Silvio Piola. Büszkék lehetünk, hogy az ezredforduló környékén a világ egyik ha nem a legjobb csapata volt az S.S. Lazio.

http://www.youtube.com/watch?v=ciGNf7bb8fE

Bigiarelli, ki miatt van római derby.

Senkit se érdekeljen többé a hétvégi gyalázat. Emeljük fel a fejünket, szeretett csapatunk, Olaszország egyik legrégebbi és legpatinásabb egyesülete, ma 112 éves.

Habár ma csapatunk fontos bajnokit játszik idegenben a Bologna ellen, ez mégsem lehet annyira fontos, hogy ne emlékezzünk meg 1956 hőseiről. Akkor a fiatalok csodálatos dolgot tettek: felmertek lázadni a zsarnokság ellen, összefogtak és kimerték jelenteni, hogy elég volt az elnyomásból.

Nekik, az akkori forradalmárok és mártírok tiszteletére álljunk meg ma egy percre, és jusson eszünkbe, hogy magyarok vagyunk. Legyünk rá büszkék miattuk (is)!

http://www.youtube.com/watch?v=nIat-_cmhR4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=fQAAb6c7vjQ&feature=related

A derbire való készülés, illetve az azt követő mámoráradat hatására kicsit háttérbe szorult egy amúgy talán nem túl jelentős, de számomra fontos dátum: október 14-én 1 éves lett a blog. Nem a semmiből indult persze, megvoltak az előzményei, elsősorban az ős-NST "falai" között, ahol 2009-ben lettem állandó kommentelő - addig csak, mint kitartó olvasó voltam a közösség tagja, de az még régebb óta. Ezzel egy időben indítottam be az első Lazio blogomat, rendkívül fantáziadús Grande Lazio néven. Elég csak megnéznem egy-egy kezdeti írást, hogy lássam, milyen sokat fejlődtem azóta és még mennyit kell. Köszönhetően főleg nektek. Nem sokkal később a lazio.hu egyik hírszerkesztői állása is megtalált, és egy éven keresztül így teltek az események, különösebb újdonság nélkül. Borzasztó szezonja volt az a csapatnak amúgy, nem kell mondanom. Valamivel több, mint egy évvel ezelőtt pedig az NST alkotóinak és szerkesztőinek, akik nagyon jó arcok (slörp), nyílt egy remek és teljesen páratlan lehetőségük: az NSO észrevette, milyen jó ez az egész, ezért nem csak egy új helyen kezdett működni az NST, de a legnagyobb pofájú, úgynevezett törzsszurkolók lehetőséget kaptak arra, hogy addig itthon még nem látott módon előtérben legyenek kedvenc csapataikkal és öntsék az információkat az érdeklődő, sportszerető emberekre.

Az ember, akinek a nyakán több felirat van, mint másnak az egész testén. Aki üstökösként robbant be a világfutball keringésébe, sokszoros francia válogatott, BL-győztes, gólkirályi címek tulajdonosa és krisztusi kora felé közeledve elérte talán a csúcspontot - a Lazio játékosa lett. Djibril Cissé ma 30 éves!

Mondani sem kell, hogy rögtön lett egy csomó ellendrukkere ennek a zseniális férfinak, amint a Lazióba igazolt. Mondhat bárki bármit: nincs nála tiszteletreméltóbb, erőteljesebb és áldozatkészebb sportolója a futballnak. Két olyan sérülés után tért vissza, és hajtotta tovább a verklit, amelyből egy ilyen incidens is elég lett volna egy hétköznapi embernek, hogy bénán, nyomorékként bicegve élje le további életét. De nem így Djibril. Összeszorított fogakkal, kemény hónapok munkájával visszatért és megmutatta, őt soha, semmilyen körülmények között sem lehet leírni. És ezek után elszenvedett még egy, a korábbihoz hasonlóan horrorisztikus sérülést. Most pedig a harmadszorra (!) felépített karrierje legfontosabb állomásához ért: kétszeres görög gólkirályként egy újonnan épülő nagy csapat kéri szolgálatait és képessége legjavát, hogy közösen jussanak fel a csúcsra. Nem kételkedünk benne, hogy ez sikerülni is fog. Cissé pályafutását korábban már bemutattuk, most csak újfent annyit mondanánk: bízunk benned, mert ennyi erő kevés emberben van. Aki pedig lefitymálóan és kétkedve fogad, olyan ember, akiben már semmi magasztosság sem maradt. Isten éltesse!

Ne felejts el ránk szavazni a Goldenblogon, ha még nem tetted meg! Ha pedig ezen túl vagy, mobilod böngészőjén keresztül újra megteheted! Hírblogok -> Non mollare mai.

A Lazio egykori legendás kapusa, aki 9 szezonon keresztül szolgálta a csapatot, 90 éves lett! Szigorú tekintetű, remek játékos volt, Silvio Piola országos barátja. 1940-ben érkezett a Lazióhoz, Veronából, és majd 10 éven keresztül volt a rómaiak egyik legjobbja, lehetett szó a világháború miatt átszervezett, csonka bajnokságról, vagy más klubok megkereséséről. A válogatottban is szerepet kapó kapus mentalitásáról és klubszeretetéről elég, ha két dolgot megjegyzünk:

1. 1949-ben, egy Atalanta elleni mérkőzésen, aminek a vége 1-1 lett, nem sokkal a lefújás előtt teljesen kifordult a térde. Ő azonban sztoikus nyugalommal várta meg a meccs végét, stabilan állva, eszébe sem jutott, hogy lemenjen a pályáról és így hozza hátrányos helyzetbe a csapatát, hiszen akkoriban még nem volt lehetséges cserélni meccs közben. Emiatt 1 évet volt kénytelen kihagyni és végül ez a sérülése kényszerítette őt a pályafutása befejezésére.

2. A '40-es évek második felében megkereste a Milan, és a Lazio hajlott is volna a klubcserére, szép pénzt ajánlottak Uberért a milánóiak. Gradella viszont hallani sem akart a költözésről: "Ha nincs más út, inkább befejezem a focit. Vagy a Lazio, vagy semmi!"

Összesen 152 meccsen viselhette a Lazio mezét. Isten éltesse!

A mai napon lett 31 éves a csapat - külsőre - legnagyobb rossz fiúja, akin talán még maradt némi hely az elkövetkezendő tetoválásoknak is. A brazíliai Natalban született középpályás karrierje alakulhatott volna sokkal jobban is, a kezdetek mindenképpen erre utaltak: az 1997-es egyiptomi U17-es világbajnokságon a brazilok egyik legjobbja volt, 6 meccsen, 3 góljával. Ezt követően igazolt Olaszországba, a Parmához, és bár 4 évig papíron az ő játékosuk volt, egy alkalommal sem lépett ott pályára. Megérkezésekor azonnal kölcsönadták az akkor Serie B-ben szereplő Napolinak, ott alapember is lett, mindkét nápolyi szezonjában, bár gólokat már nem nagyon szerzett. Ezt követően játszott még a Piacenzában és a Bresciában, előbbi helyen már a Parmával közös tulajdonként, de a legjobb évei csak ezután következtek.

Ha lenne játékos, akire azt mondom, hogy a saját érdekében jobb, ha távozik a Lazióból, az biztos ő lenne. Nemcsak a játéklehetőség miatt, de ha kezdeni akar még valamit a karrierjével, akkor ez az utolsó sansza erre. Ugyanis ma ünnepli 28. születésnapját. A Nápolyban született szélső egy helyi csapat, majd a Treviso és a Milan akadémiáján pallérozódott, de utóbbi helyen egy alkalommal sem lépett pályára a nagycsapatban. 2007 januárjában került Rómába, az Oddo-üzlet egyik cserealapjaként. Biztos ami biztos, az üzlet megkötése után rögtön a Reggina kölcsönjátékosa lett, hogy aztán az utána következő teljes szezont a Cagliariban töltse. Itt remekül szerepelt, a szárdok elnöke meg is akarta tartani, de visszavárta a Lazio.

A 2008-2009-es szezon volt az ő nagy éve, elévülhetetlen érdemeket szerzett az Olasz Kupa diadalban, aztán... Aztán érkezett Ballardini, vele a hosszan tartó és kilátástalan hullámvölgy, Pasquale pedig valahol elveszett és azóta sem találtuk meg. Reja egyértelműen nem számít rá, orosz csapatok elvileg el is vitték volna, de még mindig Rómában szenved. Egyetlen dolgot tudunk neki tanácsolni: mindenkinek jobb lesz, ha elmegy. Egy sokszoros ifjúsági válogatott, háromszoros felnőtt válogatott ennél sokkal többet érdemel. Sok sikert kívánunk!

A tegnapi napon ünnepelte csapatunk égimeszelője 22. születésnapját. Az ellenfeleknek kellemetlen stílus, fontos pillanatokban lőtt gólok és hatalmas szív: ez az, amiért különösen szeretjük őt, és ezért sajnáljuk, hogy nagy eséllyel távozik a nyáron, remélhetőleg csak kölcsönbe. 1989. május 30-án született Brumovicében, itt is kezdte karrierjét, és felnőtt szinten is itt mutatkozott be, egy nem is rossz szezonnal, 2007-2008-ban 26 meccsen 11 gólt lőtt. Ezt követően igazolta le a Lazio, szerencsénk is volt, mert Portsmouthban is járt próbajátékon, de nem tartottak rá igényt. 1,2 millió euró, ennyi volt Libor ára, ami az utóbbi események fényében teljesen korrektnek mondható. Bemutatkozására több mint fél évet kellett várni, 2009. május másodikán debütált a 84. percben, Zarate cseréjeként, egy 2-0-ra elveszített, Inter elleni meccsen. Ezek után nem is volt meglepő, hogy a klub kölcsönadta pallérozódni, mégpedig a Bresciának, itt 4 gólt szerzett, mindet a Serie B-ben. Feljutásuk után volt rá sansz, hogy marad Kozák, de szerencsére nem így történt, és ekkor ismertük meg az igazi Libort!

Anderson Hernanes de Carvalho Viana Lima, azaz Hernanes, a Próféta, a mai napon ünnepli 26. születésnapját. Nehéz lenne róla olyat mondani, amit ezidáig nem jártunk körül alaposan a blogon. Méltattuk példamutató családi életéért, ámultunk a megmozdulásait nézve, értetlenkedtünk, hogy nem lesz ott a Copa Américán, és örömmel olvastuk, hogy milyen jól érzi magát Rómában.

1985. május 29-én született Recifében. Profi pályafutását a Sao Paolóban kezdte, fél év kölcsönadást kivéve csak ott játszott Európába való igazolásáig. A brazil válogatottban eddig 3 alkalommal szerepelt. Beszédes adat, hogy bár némileg más poszton játszva, a Sao Paolóban 119 meccsen 18 gólt szerzett, addig a Lazióban 35 meccsen 11-et! Felesége és két gyermeke is köszönthette a mai napon, családja és barátai mellett, jelenleg Brazíliában pihen. Isten éltesse!

Bizony, 44 éves a nagyszerű, feledhetetlen és az európai fociban jelentős nyomot hagyó Gascoigne. Kevés ideig kéne számolnom, és egy kezem is bőven elég lenne ahhoz, hogy végigvegyem, hány ekkora focista játszott a Lazióban, Gazza regnálása óta. Ezért itt most hagyjuk is azokat a kétségkívül létező és elborzasztó tényeket, hogy Gascoigne egy lejtőn kézifék behúzása nélkül hagyott kocsi gyorsuló sebességével tart a halál felé, hogy 20 évvel idősebbnek néz ki a koránál, és, hogy már számolni sem érdemes rehabilitációs valamint öngyilkossági kísérleteit. A szemem könnybe lábad, mert ekkora tehetségek ritkán születnek a világra, ha pedig mindez ilyen önpusztító, heveny önutálattal párosul mint nála, ami jelentősen akadályozza a pályája kiteljesedését - mert hol lett volna neki a határ -, akkor a tragédia minden másnál nagyobb. Hiszen a tragédia egy érték végleges elpusztulása, Gazza esetében ez pedig mára szinte teljes: mind az individuum, mint a karrier tekintetében. Nem hiszek abban, hogy ez a folyamat megállítható, ezért csak imádkozni tudok érte. A hajtás után evezzünk vidámabb vizekre.

Willyt megünnepeltük, de alig telt el pár nap és itt a következő születésnapos: csak rövid ideje játszik csapatunkban Dias, de mióta Rómában van, stabil oszlopa a Laziónak, boldog 32. évet kívánunk! Dias 1979. május 15-én született Sao Bernardo do Campóban, és profi pályafutását a Paraná csapatában kezdte, amit a Flamengo, a Paysandu majd a Goiás követett, végül pedig a Lazio előtt a Sao Paolo volt utolsó hazai állomáshelye. Sokat elmond róla, hogy ahol megfordult, ott alapemberként számítottak rá, a brazil bajnokság egyik legjobb védője volt, olyannyira, hogy 2008-ban és 2009-ben is megkapta az Ezüst Labdát, ami a bajnokság második legjobb játékosának jár. 2008-ban mellesleg Hernanes előzte meg az év végi elismerésen. 2009-ben egy alkalommal Dunga is a keretbe hívta, a Chile elleni vb-kvalifikációs mérkőzésre, ám elmaradt a debütálása. 2010. február 1-jén lett játékosunk, pontosan 2,63 millió euróért. Igazán jó vétel volt, amit nem csak remek játéka, de az is bizonyít, hogy Rómából szeretne visszavonulni. Isten éltessen André!

Bár már pár nap eltelt, de a sok komolyság és vita mellett emlékezzünk meg egyik legszerethetőbb játékosunk 30. születésnapjáról. Guglielmo Stendardo 1981. május 6-án született Nápolyban, és 2005 óta erősíti csapatunkat, csupa szív játékával, jó védőmunkájával és 6 góljával. Ezen idő alatt eltöltött egy fél évet a Juventusban, illetve egy teljes szezont a Lecce csapatában is. Tavaly neki is meggyűlt a baja Lotitóval - milyen meglepő - de ezen szerencsésen túljutottak és a szezon második felében igazi erőssége volt a mélyponton futballozó csapatnak. Bár Biava és Dias a bajnokság nagy részében mutatott formája a cserepadra száműzte és Rejánál Diakité is megelőzte a rangsorban, a lazialék változatlanul szeretik és tisztelik, mivel ha pályára lép, egyvalamire biztos nem lehet panasz: a lelkét kiteszi a klub mezéért. Willy, Isten éltessen sokáig!