Bár nézhetnénk úgy is arra a bizonyos pohárra, hogy félig teli van, vagy félig üres, helyzetünk összességében örömteli. A csapat edzőjének a jövője azonban minimum is kérdéses, ezért, és a szezon zárásaként a következőkben Edy Reja szerepéről, a velünk elért eredményeiről szeretnék írni, elismerve mindazt a munkát, amit a csapattal végzett, és amit a csapatból kihozott. Egy edző, aki szokásosan toporzékol, ha „ég a ház”, máskor meg kitörő örömmel lelkesedik egy-gy fontos győzelem után.

Az elmúlt heteket túlélve, döcögve, nehezen érkeztünk az Atalanta elleni meccsre. Mit láthattunk ma? Egyre jobb iramban hajtó játékosokat, némi szerencsét, és végre egy idegenbeli győzelmet, egy nagyon fontos három pontot. És végre egy, majd még egy akciógólt, ilyen sem volt sok mostanában. Jó végre megint a góljainkról, győztes meccsről írni.

A csapat megtette, amit kellett, elviselte a terhet, a kezdeti hazai nyomást. Talán még az orvosi stáb lecserélése is jót tett a játékosoknak.

Nyernünk kellett, nem nyertünk. Ezzel tarthattuk volna helyünket és reményeinket, nem sikerült. 3 forduló alatt lényegében a dobogó után már az EL is veszélybe került, és ez nagyon nagy baj. Meglepő? Reális? Még ez is sok?

A téli pofont felejtsük el, ez a meccs nem a bosszúról szól. Az Udinese ellen történteket szintén ne firtassuk, megtörtént. Küzdenünk kell az életünkért, a csapatért, a szezonban eddig történtekért, a BL-ért, de egyúttal az EL-ért is. Nálam nem az a kérdés, a rendelkezésre álló keret és a forma elég-e a győzelemhez, mert arra kapásból vágok nemet, hanem az, fel tudjuk-e „szívni magunkat”, és be tudunk-e gyötörni (izomból/szerencsével/akárhogy) legalább eggyel több gólt, mint a Siena.

Mert ezen a meccsen minden egyes játékosnak óriási szerepe van, mindkét csapatban. A két edző feladata nehéz, összetett, amilyen egy dobogós csatának lennie kell: mindkét oldalt úgy kell összerakni, hogy az egyben kioltsa az ellen játékát, kellően stabil legyen, és az se árt, ha itt-ott támadni (meccset nyerni) is lehet vele. Legfontosabb a hadrend lesz, ezt kell feltöltenie a játékosoknak kellő alázattal és akarással. Mert adott két gyenge forma, két „ötlettelen” csapat, amelyek az erős ősz után gyenge tavaszt produkálnak, és amelyek a dobogóért rangadóznak. Látványos meccs aligha lesz.

Napok, sőt hetek óta a harmadik hely megszerzése mellett a legfontosabb téma a Lazio szurkolók között, hogy mi legyen a Próféta sorsa. Hernanes, kit nem is oly rég még istenítettünk, egyre katasztrofálisabb formába kerül, idén azon lepődünk meg ha jól játszik. 

Mi legyen vele? Én se tudom, jön egy kis eszmefuttatás és a cikk végére talán én is eldöntöm, hogy mi lenne a legjobb. Ha pedig nem, akkor Ti fogtok segíteni a hozzászólások között!

Az hagyján, hogy tavasszal tojok minden kiesőjelölttől, de ez ellen a Novara ellen meg sem fordult a fejemben, hogy ne nyerjünk. Az okát különösebben magam sem tudom.  Ezt a Novarát a helyére kellett volna rakni – Serie B – aztán nyugodtabban ülünk tovább a dobogón. Mert ott a helyünk. Vagy mégsem? Nézzük, milyen ebéd feküdte meg a gyomrunkat.

Holnap ahogy magamat ismerem, mire felébredek nagyjából véget is fog érni a meccs (egyetemista élet, aranyélet) bízok benne, hogy jól fog indulni a napom, ehhez nem is kell más, mintsem, hogy rúgjunk egy utolsót a hónapok óta vergődő Novarán.

Idegenben, műfüvön egy utolsó-utáni szalmaszálba kapaszkodó Novara ellen.

Milyen az, amikor a várható eredmény végül mégis meglepetésszerűen alakul ki? Ha a csapat egyrészt megérdemelné a 3 pontot, másrészt viszont nem? És az, hogy csatárposzton gyenge 90 percet nyomunk le, mégis jó hajrával szerzünk vezetést? És, hogy úgy vagyunk balszerencsések, hogy közben a szerencse továbbra is velünk van? A Lecce ellen mindezt láthattuk. Majdnem megvolt nekünk az amazon, aki az egyik legnehezebben adja be a derekát.

Legnagyobb félelmeim egyike tavasszal kiesés ellen hajtó csapattal meccselni. Nem jó. Nehéz. Pofára lehet esni. Ez hatványozottan igaz a Lecce esetében, Cosmiék az életükért küzdenek. De nyernünk kell. A körülmények úgy hozták, hogy plusz egy hét pihenőt kapott a csapat. Ez a kulcsjátékosoknak, mint egy falat kenyér, úgy kellett. Jelen helyzetünkben talán ez a legjelentősebb pozitívum.

Nos az előző versenyben Thiago Silva nyert, nagy csatában, de végül simán előzte meg Giorgio Chiellinit. Érdekességképpen 1046 szavazatból 513-at Silva kapott ez a szavazatok közel fele 49,04%-a de a második helyen végző Giorgio is kapott 401 voksot, azaz 38,34%-ot. Így ma aki be akar kerülni az álomcsapatban annak minimum kell 402 szavazat vagy az összes jelölés legalább 50%-a. Miért? Csak.

Jöjjenek a jelöltek!

Már tudjuk, hogy a bajnokság legjobb csapata Buffon-nal kezdődik és talán kissé elvakultan, ám de valahol jogosan Raduval folytatódik. Lássuk ki lehet a liga aranycsapatának egyik középhátvédje? Hajtás után jönnek a nevek, lehet szavazni!

Avanti!

Kikaptunk ugyan, de dobogón vagyunk. Az összképet nézve megérdemelt a Juventus győzelme, még akkor is, ha közel voltunk az egy ponthoz. Lejjebb az érem két oldala, néhány nézőpontból pro és kontra. Nem okoskodok sokat, csak levonom a ... mit is?

Nehéz lesz, az tuti. Egy részből bánom, hogy máris itt a Juve elleni meccs: Mauri gólját kevesebb ideig lehet aktualitásként kezelni. A rangadósra sikerült napok következő állomásához érkeztünk, nyelünk egyet, felkötjük a felkötni valót, aztán megyünk a Juventushoz. A forduló rangadóján (ha vesszük a kiesőjelölteket, ha nem) ránk vár a feladat, hogy megtegyük, amit a szezonban még senki. Verhető ez a Juve?

Bekezdtünk, visszavettünk, döcögtünk, erősítettünk, majd elvertük a Napolit. Hogy közben mi történt? Azt látni kellett! Ilyen meccset se játszik minden héten egy csapat. Főleg nem ilyen gólokkal. A játéknap során ideig-óráig leléptünk a dobogóról, hogy aztán újra úgy lépjünk fel a harmadik helyre, mint akinek büszkeségtől dagad a melle. Erre a mai győzelemre mindannyian azok lehetünk. Lazio-Napoli 3-1

Mivel vasárnap Húsvét, ezért a katolikus Olaszországban az összes bajnoki fordulót holnap rendezik. A mi meccsünk 21.00-tól lesz a római olimpiai stadionban. Lazio-Napoli, csúcsrangadó, a dobogóra két legesélyesebb csapat randevúzik egymással. Mire számíthatunk? Gyakorlatilag bármire!

És teljes joggal, bárcsak mondhatnám, hogy hátha ez a vereség végre amolyan ébresztő lesz a csapatnak. Hogy csak segít saját magukat feltüzelni, hogy nagyobb elánnal essünk a Napolinak. De nem. Ez a történet már nem 1-2 becsúszó vereségről szól. Ebben a naptári évben nagyon sok a vereség, jóformán a győzelmek csúsznak közéjük. 2012-ben eddig 7 győzelem és 7 vereség a bajnoki mérlegünk. Most nem megyünk bele, hogy ez a forma mire lehet elég. Szörnyű, hogy nem kapaszkodtunk a dobogóra.

Parma-Lazio 3-1 (2-1) gól: Mariga, Floccari (2) ill Scaloni

A kiesőjelölt otthonában sikerült minden elvárást alulmúlni. Nagyon gyengén támadtunk de legalább rosszul védekeztünk. Meccselemzés!

Most még nem érdemes a Napolira gondolni, itt a Parma, ez jelenleg épp elég feladat. Kemény, fontos, a céljaink érdekében már mindegyik meccsnek ugyanolyan súlya van. Házon belüli médiumunk, marciab, a közeljövőre már ki is számolta a várhatót, elébe ment a dolgoknak, ezt láthattátok korábban, ezzel együtt azt is, hogy a következő 3 meccsünk nagyon kemény lesz, aztán meg meglátjuk, van-e még mit meglátni.

Bő egy hónappal ezelőtt ecseteltem a blogon az esélyeket a harmadik hely megszerzéséhez. Eltelt egy hónap tessék, ott vagyunk a dobogón! Lesz BL? Talán. Legyen BL? Legyen. Kell BL? Mi az, hogy!

Van rá esély, de kemény lesz. Lássuk miért!

Eljött az az idő, amire se tavaly, se idén nem lehetett igazán, teljes gőzzel apellálni: ad a gép. Nyilván nem a saját meccseken - sorozatban két vereség akárhogyan is, de szar mutató -, de az ellenfeleket nézve. Ha botlunk, botlanak az utánunk szereplők is. Múlt héten egészen meglepő módon a Novara legyőzte az Udinesét, így maradt a Lazio a dobogón, ma pedig bejött az az egyetlen mód, ahogy továbbra is harmadikként várhatja a bajnokság alakulását csapatunk: Udinében döntetlent játszott az Udinese és a Napoli. A hazaiak 2-0-ás vezetésénél erre nehezen tudtam gondolni, de szerencsére bejött. A képlet pedig nagyjából leegyszerűsödött. Azt különösebben eddig sem lehetett remélni, hogy a harmadik helynél előrébb végez a csapat, de ez a majdnem biztos felvetés szinte determinálódott is. A Juventus 8 ponttal van a Lazio előtt, mindezt úgy, hogy az utóbbi időben kifejezetten hullámvölgyben vannak a torinóiak, és az sem biztos, hogy a lehetetlen, színtelen és szagtalan, teljesen katasztrofális Fiorentina kitömése ebből kirángatta őket, ugyanis a firenzeieket lassan csak az nem veri meg, aki nem találkozik velük. Jó pár hete meglepetésre még megverték az Udinesét, azóta pedig sorozatban 5 (!) meccsen kaptak ki. Ez szerencsére nem a mi problémánk, de faktum: az első és második helyet leosztja egymás között a Milan és a Juventus.

Sasok csapnak le az elefántokra, vagy a négylábúak tapossák el a vendégeket? Egyáltalán nem egyértelmű a válasz. Pofozós napunk lesz. De adjuk vagy kapjuk? Ha nyerünk, egy jó Catania ellen nyerünk, az szép lenne, meg fontos, meg minden. Ha bukunk, akkor megint kapunk egy nagy pofont. Egy fájós, nyolc napon túl gyógyulót. Hogy döntetlen lenne? Itt még az is valószínű. Az olasz-argentín "vegyesválogatott" szigeti csapata 10 pontra van mögöttünk, viszont ugyanannyiszor kapott ki mind a két csapat. Ez jó meccs lehet. Kemény, de jó.

Nem most kell pontot hullajtanunk! A fontos győzelem után lendületből kell vennünk a Bologna-féle akadályt, az egy héttel korábbi mentális töltet ki kell, hogy tartson, sőt, még nagyobb dózist adhat a ma este. De vigyázat, erős Bologna következik! Nem spagettizünk.

14 év elteltével vertük meg ismét oda-vissza a Romát. Egy most egy igazi rangadón sikerült, annak majd’ minden kellékével. A tavaszi derby is a miénk, az érte járó három pont most olyan, mintha hatot kapnánk, az a plusz három a táblázaton nem, a játékosokban viszont kellő nyomot hagyhat a következő napokra, meccsekre. A következőkben összefoglaljuk a látottakat.

Fogynak a napok, ezzel együtt fogy a türelmünk is. A DERBY időpontjáig múltidézéssel egybekötve segítünk agyoncsapni az időt, de a fő cél természetesen a meccsre való hangolódás. Az őszi meccsen készült képekből láthattok válogatást, főszerepben a főszereplők. Egyik-másik képen még Klose kitörő öröme is látható – hiába, na, egy ilyen meccs mindenkiből kihozza az érzelmeket. Örömteli pillanatok megörökítetve, Isten áldja az internetet! Következzenek tehát az odavágó legjobb képei, szöveg helyett beszéljenek maguk a képek, végül pedig a meccs összefoglalója, külön Klose gólja, és persze a torkunkat is köszörülhetjük a szurkolók szemszögéből.

Egy hete zakóztunk, majd oda-vissza nyeltünk egyet az Atletico ellen, lemondott edzőnk mégis maradt (többségünk üdvözli e hírt). Zaklatott napokon vagyunk túl. Jóleső győzelemmel tudjuk magunk mögött az edzőkérdés huzavonáját. Letisztult a helyzet. És még valami: megint gödörből mász(t)unk ki, sokadszor a szezonban. Még akkor is, ha ennek a gödörnek jelenleg még nem teljesen állunk a szélén, hisz egy győzelemmel nem váltjuk meg a világot, de nagyon sokat jelent. Ez a meccs iskolapéldája annak az esetnek, amikor nem a győzelem minősége, hanem a puszta ténye volt a fontos. Az, hogy meglegyen a három pont.

A palermoi mészárlással nem fogunk foglalkozni. Megesik az ilyen. Fájó vereség, de nekem azt tanították emelt fővel, előre. Jelenleg holtversenyben az Udinese-vel a harmadik helyen állunk, így nem lehet a szőnyeg alá söpörni a témát: Van esély a Bajnokok Ligájára. Vagy nincs? Folytatás után kiderül!

Remélem, minél kevesebben láttuk a meccset. Egy 1-5 leírhatatlanul rossz, ha meg látjuk is, főleg. Ezzel vallatni lehetett volna. Ha kicsit tovább tart, magamra vállalom a Kennedy-gyilkosságot, meg azt is, hogy én voltam a Zodiákus. Ja, még valami, a beharangozott gólözönt sem egészen így képzeltem…

A kör egyik legnagyobb rangadója a miénk – felsőházi rangadó egyébként kevés van most.
A bajnokság 3. legjobb hazai csapata a Palermo, a 3. legjobb idegenbeli pedig a Lazio. Hogy mi sülhetne ki ebből? Gyakorlatilag bármi, optimális körülmények között, hisz két jó csapatról van szó. Ráadásul mindkét fél jó bajnoki formában van, ezt megfejelhetjük még azzal, hogy a rosanerók lőtték a legtöbb gólt saját közönség előtt.

A kapus kérdés azt gondolom eldőlt. Szavazni még lehet, de egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen Buffon elsősége. Marchetti második helyében komoly szerepet játszik, hogy "hazai pályán" volt, bár nála talán csak Julio Cesar jobb a ligában. Ergo, ő a második legjobb olasz kapus, remélhetőleg a válogatottban is így fogja gondolni Prandelli mester. 
Az a szavazás elmúlt, jön az új. Sorra vesszük a liga legjobb balbunkóit, start!