1979. október 28-a csak egy újabb őszi nap volt, azzal a különbséggel, hogy ezen a napon került megrendezésre az Örök Város egyik újabb örök derbije. Vincenzo mint egy egyszerű és nyugodt ember ment el a meccsre és foglalt helyet szokott ülésén, ahol mindig nyugodtan és balhé nélkül szurkolta végig szíve csapatának, a Laziónak a meccseit. Egy gépi alkatrészekkel foglalkozó céget igazgatott, szerényen élt, legnagyobb kincse egy használt BMW volt, amit ismerősei és családja szerint féltő gonddal ápolt és gondozott. A feleségével, Wandával érkezett aznap az Olimpicóba. Szendvicset fogyasztott éppen, mikor egy romanista vészjelző rakétája átszakította a bal szemgolyóját, az agyába hatolt és rövid haláltusa után megölte. 33 éves volt.

A felesége azonnal megpróbálta kiszedni a szemgödréből a még mindig égő rakétát, így az ő keze is súlyosan megégett. Az odasiető orvos azt mondta, még soha nem látott ilyen súlyos és döbbenetes sebet. Az olasz huliganizmus második áldozata volt ő, de az első olyan, akinek halálát nagy sajtóvisszhang kísérte és joggal vált mártírrá. Először Franco Carraro, a CONI akkori elnöke sietett be hozzá a Santo Spirito kórházba, de ott is már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A Lazio csapatkapitánya, Pino Wilson amint tudomást szerzett róla, hogy ki volt az áldozat, rögtön felhívta Paparelli családját, Petroselli, Róma főpolgármestere ugyanígy tett, részvéttáviratot is küldött, illetve a temetkezés minden költségét állta a város. Manfredonia meglátogatta a rokonait és a legkisebb fiának adta a mezét. A temetésen a Lazio testületileg képviseltette magát, mindenki ott volt aki tudott járni, a Roma pedig a Primavera csapatát küldte el, mivel éppen kupameccset játszottak aznap.

A Re Cecconi alapítvány 1 millió lírát adományozott a családnak, Lazio tartománya pedig 5 milliót. A temetés után nem sokkal - amit egyébként hivatalosan is a gyász napjává nyilvánított a város - egy márványtáblát is állítottak az Olimpicóban Paparelli emlékére. A következő hónapok drasztikus változásokat hoztak a szurkolásban: tilos lett a stadionokba bevinni zászlórudakat vagy dobokat, illetve sértő jelvényeket is.

Beszéljünk egy kicsit az elkövetőről is: Giovanni Fiorillo volt az a 18 éves szobafestő fiatalember, aki kilőtte az ominózus rakétát. 14 hónapig menekült a hatóságok elől, végül jogerős ítélet 1987-ben született az ügyében, amikor a bíróság emberölés miatt 6 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, kettő további bűnrészes pedig 4 év 6 hónapot kapott, amiért segítettek a pirotechnikai szerkezetet bevinni a stadionba és azt működtetni. Fiorillo a bujkálása minden egyes napján felhívta a Paparelli családot és a bocsánatukért esedezett. A történtekhez hozzátartozik, hogy Fiorillo és Paparelli egymástól 200 méterre ült, a rakéta egy fatális véletlen folytán érte el szerencsétlen célpontját.

Csak egy egyszerű srác volt, aki megőrült a Romáért, a Piazza Vittorión élt, dolgos és becsületes emberek gyermekeként. 1993. március 13-án halt meg, alig 32 évesen, valószínűleg kábítószer-túladagolásban. Paparelli összes családtagja megbocsátott neki. Azóta a márványtáblának se híre, se hamva, az 1990-es vb-re történő felújításkor azt leszedték az Olimpicóról és nem is került vissza. Jelentős számú laziale és futballbarát nem tudja és nem emlékszik arra, hogy 1979. október 28-án két egymást soha nem ismerő ember sorsa találkozott és mindkettejük élete délután fél kettőkor véget ért. Isten nyugosztalja őket!

A poszt megírásában nagy segítséget kaptam innen.